Minden híreszteléssel ellentétben a Kőszegre meghírdetett EAA kupa, Sopron-Ágfalván kerül megrendezésre !
3D GP III
Pénteken 3 autóval indultunk el Szekszárd mellé a 3D GP-sorozat 3. fordulójára.
Összesen 10-en utaztunk, ebből 7 versenyző volt.
A verseny a megszokottnál sokkal izgalmasabbra sikerült, hiszen a szombati nap körülbelül a 4. cél után lefújták a bírók a versenyt.
Először csak dörgött az ég és jött az eső, ami még nem lett volna probléma.
A gond csak az volt, hogy mindez villámlással társult, ami többször becsapott a pályától és a versenyzőktől nem messze. Rosszabbította a helyzetet, hogy a pálya fölött egy magasfeszültségű vezeték haladt.
Ezenkívül az eső is annyira szakadt, hogy szinte mindenki szó szerint bőrig ázott, hiába az esőkabát....
A központban volt egy hatalmas rendezvénysátor felállítva, ami óriási dobás volt a szekszárdiaktól, bár ők inkább a nap ellen hozatták, mint az eső ellen.
Ekkor még úgy volt, hogy 2 óra körül folytatjuk a versenyt, ha a pálya járható és elcsendesedik az idő.
A csapatversenyt természetesen idő hiányában teljesen lefújták.
Fél 2-kor még mindig zuhogott és az ég is dörgött néha, úgyhogy végül teljesen lefújták az első versenynapot.
Délután 5-re természetesen ragyogó napsütés lett....
Másnap szerencsénk volt az időjárással, gyönyörű napsütés volt és talán még egy kicsit túl meleg is.
A pálya nem volt túl nehéz, de teljesen jó volt egy GP-re, volt jó néhány cél amin azért el kellett gondolkodni.
A versenyt hamar végiglőtük, utána pedig a döntők is hamar elkezdődtek.
A kettő közti szünetben pont volt elég idő enni, a helyszínen finom húst sütöttek.
Az eredményhirdetésre a megszokottnál egy kicsit többett kellett várni, de az oklevelek nagyon szépen meg lettek írva. A helyezettek kaptak érmet és oklevelet, az aranyérmesek pedig egy üveg bort is.
A kisebbeknek apró ajándékokkal kedveskedtek a rendezők.
A verseny után kissé kalandosan jutottak haza a Lővéresek, hiszen induláskor az egyik autó akkumlátora egy füstfelhő kiséretében feladta a szolgálatot.
Szerencsére a helyi íjászoktól kaptunk segítséget, így sikerült beszerezni egy új akkumlátort.
Vasárnap este 11 óra körül szerencsésen megérkezett Sopronba minden Lővéres.
Aranyérmesek:
- Csitkovics Vivien (CU - gyerek)
- Király Beáta (CU - felnőtt)
- Pataki Gergő (Longbow - felnőtt)
Döntősök:
- ifj. Lázár István: 4.hely
További eredmények:
- Király Gábor: 7.hely
- Bozsoki Balázs: